Ma, ahogy tettem vettem itthon, rájöttem: egy hónapja blogolok itt. És, hogy egy hete csinálom a semmit, azt is aktívan.
Először a blogról írnék kicsit. Sokat változtam mióta itt írok, sokan nem tudják, hogy itt írok. Azért a biztonság kedvéért írtam egy postot az előző helyen. Nem helyes a kifejezés "sokat változtam", mert a dolgok változtak és velük én is. Mi is. (Jut is eszembe: valamelyik nap kezembe került egy Cosmopolitan, úgy értem az újság, nem a koktél és az volt benne, hogyha többet jut az ember lányának eszébe a "mi", mint az "én" akkor az jót jelent. Jelentem: jót jelentek.) A tükörképem is megváltozott, a belső is és a külső is, én pedig örülök neki. Először azt hittem, hogy nem tudok majd ezzel mit kezdeni, de egész jól megy. Lezártam, amit le kell és elengedtem, amit el kell.
Egy hete pedig aktívan csinálom a semmit. Pihenek, itthon vagyok, beszélgetek, tisztázom magamban/magammal a dolgokat, de semmi látványos! Egyetlen aktív dolog volt a héten a hétvégi szánkózásunk. Kimentünk a friss hóba és szántottuk a havat (igen, ez a szánkózás). Magam részéről utoljára 6 évesen. Persze, megszívtuk, mert akkorát estünk, hogy térd-, láb- és hátfájdalmaink lettek, mint a nyugdíjasoknak. Nem hiszem, hogy idén még egyszer mennénk, de nekem nagyon tetszett. Igazából meglepetésszerűen hatott a dolog: "megnézzük ezt a filmet, aztán kimegyünk szánkózni.", ez volt a reggel 7 órás meglepetés. Mi voltunk az elsők és valószínűleg az én hétmérföldes kacagásomra ébredtek az emberek a környéken. Nekik is kell valami jó, na! Ha már Mi vidámak vagyunk, legyenek a többiek is azok.
