Van Az Életnek az a tulajdonsága, hogy mindent egyszerre hoz össze. Egy viccesnek szánt mondatot a Szeretettől, ami komolyan beletalál; egy lényegtelen dolgon történő ölre menő vitát itthon; szívmegszakító hiányt; "ez most nem elég" érzést; remegő hangú telefonálást, sötét sarokban kuporgó rettegést és egyik pillanatról a másikra a lelkem legmélyéről feltörő sírást. És, akkor még a kutyasétáltatási útvonalamba is beleköt egy öreg házaspár, amitől ott helyben elpityeredtem.
És, hogy a fenti idézetet befejezzem: ...mint amelyen ráébredünk: mindaz, ami mostanáig fontosnak látszott számunkra, valójában a nullánál is kevesebb."
Hozzászoktam, hogy ily módon fejezzem ki, hogy vagyok. Hát így. Meg így. Ja, meg így.
