Tegnap, kötelező jelleggel, hallgattam az mr2-n az Akusztikot. Pont jókor jöttek a dalok, úgy és abban a sorrendben, ahogy szeretem. Volt Szerelem meg Zulejka és Margarita tánca is. Az utóbbi dalt éreztem igencsak magaménak. Az egész, de különösen a vége.
"- Itt az idő. Repüljön fel - mondta Azazello, és hangja elárulta, hogy tetszik neki Margarita őszinte, leplezetlen öröme. - Ha elszáll a kapu fölött, mondja azt, hogy "láthatatlan vagyok". Röpdössön egy ideig a város felett, hogy megszokja, aztán tartson délnek, ki a városból egyenest a folyó mentén. Már várják."
(Nem) Mellesleg szinte hihetetlen, hogy olyan embereket látok a gépen belül, akiket gépen kívül is ismerek. Ezt, ahogy már akkor is tudtam, még az unokáimnak is mesélni fogom!
