Az Élet és én mostanában nem vagyunk valami jóban. Nem tudunk priorizálni, se ő, se én. Mindent rosszul csinálunk, rossz időben vagyunk, rossz helyen.
Mára időzítettem az ideköltözést, a hisztérikus tanulást és önmagát a hisztériát is. Ma vett fel a saját online rendszerébe ZénóZebulon taláros társa, mert aggódását akarta kifejezni. Na, de felém? Plusz, a lelkemre kötötte, hogy adjak át 3 üzenetet ZénóZebulonnak. Én, a miniatürizált titkárnő palánta. Rendben, megjegyeztem majd az illedelmes elköszönés után elkezdtem pánikba esni, hogy bizonyára ennek az üzenet fogadója nem fog örülni. Pánikroham remegtette a lábam, miközben ezt meséltem ZénóZebulonnak, de ő nem haragudott. Vagy legalább is nem rám, muhaha!
Ezután nagyban elkezdtem pánikolni tanulni, mert bizony sok anyag van, kevés idő, de legalább a hallgató okos (én). Ezután megpróbáltam némi szénhidrátot magamba pakolni, hiszen anélkül nem megy semmi. Közben, egyik kezem a kés-villán, másik a klaviatúrán, megnéztem a csütörtöki vizsgarendet, kikkel vizsgázom vajh' aznap? Nézem, nézem és már épp lőném ki a piros x-el a felső sarokban, amikor egy ismerős néven megakadt a szemem.
Elmosolyodtam, összerándultam majd felkiáltottam. L.M. neve virított ott, teljes valójában a csütörtöki vizsgánál. Épp tegnap emlegettem, hogy bújhatnékom van...hozzá, természetesen. El sem hiszem, hogy csütörtökön (de akár már szerdán!) tudunk találkozni!! Rég vártam valamit ennyire! Bár azért félek és haragszom is, mert nem szólt se arról, hogy új vizsgája lesz, se arról hogy előbb jön! Titkon remélem, hogy meglepetésnek szánja magát - és kék masnit is köt a derekára - nekem pedig az lesz a feladatom, hogy meglepődjek! A reálisabb énem viszont szinte 60%-ig tudja, hogy magasról szarik arra, hogy mit gondolok az ő visszajöveteléről, mert egyébként is, szarik rám. Legszívesebben a nyakába ugranék és.. na, de ettől a résztől magam is fülig pirulok.
Többek között ez is egy oka volt a költözésnek. Persze, ezen kívül még kábé ezer másik van, de az egyik legfrissebb az, hogy szerintem L.M. megtalálta a titkos, virtuális naplómat. A hogyan? kérdésre nevetségesen egyszerű a válasz: az előadásokon néha közösködünk a netbookon. Sőt néha meg is szereli, amiért végtelenül hálás vagyok neki. És hát sokszor mutat nekem sok vicces dolgot a neten és az elrejtett Agatha Marple énem azt súgja nekem, hogy a legördülő fülben meglátta a blogot és szép lassan titkos olvasóm lett.
Félek, hogy a túlzott ragaszkodásom és szeretetem megijesztette. Hiszen ő, mint már sokszor elmondta, nem akar szerelmes lenni és főleg nem akar engem bántani. Akkor légyszi ne húzd ki a késeket a mellkasomból, mert az sokkal jobban fájna. Most legalább már megszoktam a létüket. Valószínűleg teljesen bolond vagyok, mert ezekkel együtt, várom azt a napot, amikor magához ölel, és... "Fiam, inkább tanulnál!"
