Nagyon sokáig nem hallottam, nem hallgattam az Álmatlan dal-t ebben a formájában. De ma este, éjjel, most, kedvet kaptam hozzá. Hiszen "very artisctic, as we know". Quimby-ék mindig meg tudnak lepni, valami csodával határos módon tudják a zenét (és önmagukat) variálni úgy, hogy pont beleilleszkedjen az ember hangulatába. Rég-rég voltam koncerten, csütörtökön úgy néz ki, újra megyek. És örülök nékije.
Van valami különleges érzés, ami elkap akkor, ha Quimbyzek. Becsukom a szemem, és elrepülök egy másik világba, ahol csak ülök és mosolygok. Ebben a világban minden jó, minden szép. Van pár "lefejezett szerelem", amitől nem tudok szabadulni. Van ebben a világban egy olyan valaki, akihez bármikor fordulni lehet. Sosem ürül ki a bödön, csak néha kicsit alacsonyabb a szint, de sosincs az, hogy véglegesen utállak. És ezért mosolygok, ja és nem akarom kinyitni a szemem.
