Ma az összes beszélgetés végkonklúziója az Eb lett. Tegnap éjjel már nem tudtam aludni, folyamatosan pörgettem az agyamban az 50 kilós eb tartás fortélyait (már, ami még megmaradt belőle). Félelmem is van ám, dögivel.
Az egyik például az, hogy meg fogom ölni, méghozzá a nyakörvvel. Ugyanis körülbelül 12 éves korom óta nem tettem fel nagy kutyára, nagy nyakörvet. Aztán a másik az, hogy mi lesz, ha félni fogok tőle? Néha Csücsitől is féltem, pedig nála türelmesebb és szelidebb kutyát szerintem a föld még nem látott. Dehát Philip (továbbiakban Phil) mégiscsak nagy és 50 kiló és nyolc hónapos és minden valószínűség szerint (melyet én számoltam ki) utálni fog engem/miket, Új-gazdiékat. Harmadikként fellépett a dobogóra abbéli félelmem, hogy mit csinálunk vele, ha sokáig lesz szomorú Ex-gazdi miatt? Mi lesz, ha nem tetszik majd neki az új helye és nem akar majd velem lakni?
Ilyen és ehhez hasonló (valamit sokkal durvább) helyzeteket vélek látni a fejemben. Legyen holnap! Vagy inkább ne legyen. illetve legyen, csak ne legyen benne szomorú az Eb. Egyébként még mindig határtalanul szerelmes vagyok ő ebségébe, de most már mellé ült a félelem. Olyan szépen ül ott akárcsak Phil. (bolond lány vagyok, Anyu mindig mondta)
