Ez lehetne a mai napom mottója.
Miután tájékozódtunk á la sajtó, mindenki annyit evett, amennyit bírt. Meg amennyi volt. Kicsit zavarban voltam, sosem ettem még együtt Ákossal. De őt csak a példa kedvéért említem. Ja meg, mert rajongok. Vártam rá cirka háromnegyed órát csak azért, hogy elmondhassam neki "végre, most hogy végre látlak..". És, hogy aláírja a szalvétámat.
Ez előtt a történés előtt felhívtam Banyamacst, adjon tanácsot, mit kell itt még ilyenkor csinálni? Mert nekem, kéremszépen, fogalmam sincs. Ellátott hasznos tanácsokkal, majd visszaaraszoltam a sok médium közé. Szívtam magamba az atmoszférát és hallgatóztam, mert erről bizony írni kell. Na, de nem itt, hanem munkailag, hiszen munkailag is voltam ott!
Az ákosi dicsszavak után, kiröpködtem az épületből és feltárcsáztam Anyát (akivel előtte csúnyán összevesztem, mert itthon hagytam a cetlimet, amire felírtam hogy merre kell menni, és tőle kértem telefonos segítséget, de ő elnavigált engem másfelé) és megmondtam neki, hogy "Az Ákos" megdicsért, már előre, pedig nem is mondtam semmit, csak odamentem. Ezeket persze nem ennyire összetetten mondtam el, hanem csak hebegtem, lebegtem, habogtam. Aztán ráébredtem, hogy nekem ma még szellemi embertanoznom kell a Nagyintézményben, szóval nem lehet repkedni itt össze-vissza!
A nagyintézményi látogatás után LLI-hez siettem, aki meglepő dolgokat mondott nekem (erről majd később). Egészen Enyiig meg voltam rajta lepődve. Aztán amíg vártam rá, kihallgatóztam ami a munkája közben folyik. Hát, ijesztő, az egyszer biztos! Az egyik férfi betege meg akarta hívni vacsorázni! Olyan igazi vacsorára! Ha ezt Epi megtudja... - gondoltam. De megtudta, mert nekik egymás előtt nincsenek titkaik. Ez a bácsi elég kitartó volt, alig akart kibotorkálni az ajtón. Szemre is hánytam Enyinek, hogy ez mégis milyen dolog, csak úgy randizgatni csábíttatjuk magunkat a férfi betegekkel? Kivételesen, vette a poénomat.
Itthon aztán megírtam a beszámolót a tájékoztatóról á la sajtó. Banyamacs rögtön vissza is jelzett, "remek lett", holnap megjelenik. Örülök neki! Bár, bevallom hősiesen és nőiesen, kemény munka volt. Sokat ültem a billentyűzet fölött, sok sort töröltem ki és írtam újra. Aztán újra, és újra, de végül elkészült. És holnap meg is jelenik. Gyors akartam lenni, már így is soknak találtam az időt amit írással töltöttem. De végül sikeres volt az akció, (itt is) köszönet érte és az eufórikus élményért!
Jutalmul ettem, és miközben ettem, letöltődött 11, ismétlem 11 (!) Goran Bregovic album. (kedvet Csibikétől kaptam, ezúton is köszönet érte) Ezzel forrítom a vérem, amit LLI már felforrított. Bár a fő-kezdeményező nem ő volt. Forr ő (mármint a vérem) magától is, néha túlságosan is. Vagy a fejembe vagy meghatározhatatlan helyekbe/re száll és akkor végem. Követhetetlen vagyok, szerencse hogy vannak, akik urai a helyzetnek. Vagyis csak egy ura van, de ez sajnos nem én vagyok.
Két számot találtam, amit eddig nagyon kedvelek. Az egyik depressziós, de szép. A másik meg bulizós. Néhány klasszikus még hiányzik a gyűjteményből, de megszerzem!
