Amikor megláttam a nevét a kijelzőn, remegni kezdett a gyomrom. Mit akarhat? - sejlett fel a kérdés. Látogatni akarnak, üzleti ügy vagy csak Anyut akarja rajtam keresztül elérni? Érdekes módon az sosem jut eszembe, hogy csak azt akarja megkérdezni, "hogy vagytok?". Mielőtt visszahívtam volna, három percig mantráztam (magam), "nyugi, nyugi, nyugi, minden rendben lesz. elvileg szeret téged, ha másért nem Miatta szeret és, mert a lányának a nagynénje vagy. Nyugi!!". Fél perc alatt leizzadtam magamról a dezodoromat, majd megérintettem a "call" gombot.

Tárgyilagos volt és szigorú. Erős, kemény hanggal közölte a tényeket, de én még nem értem el beszélgetésünknek erre a pontjára. Még sokkal előrébb jártam, ott hogy és ahogy kicseng a telefonja. Nem zenél, nem énekel, csak cseng. "Mint telefon az elhagyott lakásban..."

Miután lerendeztük az üzleti ügyeinket, muszáj volt megkérdeznem: hogy vagytok? Ilyenkor mindig várom, hogy saját magáról, magukról beszél majd dehát erre várhatok. Ma csak az üzlet volt a téma, még a gyerek se került szóba. Visszakérdezett, mert így illik, de én is maradtam annál, hogy mindjárt vizsgázom és ennyi. "Jól van, gyűrjed csak, aztán majd beszélünk." - mondta, majd egy "szia"-val letettük a telefont.

A hívást kutyasétáltatás közben bonyolítottam le, és miután letettük, muszáj volt megállnom egy kicsit, mert gondjaim akadtak a légzéssel. "Rendezni (kéne) végre közös dolgainkat / ez a mi munkánk; és nem is kevés."