Eddig nem beszéltem róla, mert nem volt biztos. Kocababonás vagyok (by Vásáry André, múltkor hallgattam valami interjút, akkor mondta), néha babonás vagyok, néha nem. Most babonáztam, és lőn.
Hétfőn délben meglátogatott minket Philip (a mammut). Megnézett minket, a kertet, a lakást és a macskát. Minden és mindenki szimpatikus volt neki, bár a macska oldaláról ez egészen másképp nézne ki. De mivel ezt most nem ő írja, következik az ömlengés Philipről.
Le kell szögeznem a tényt: ülve az Eb és én sacperkábé ugyanakkorák vagyunk, vagy ha nem nagyobb őnagysága. Első dolga az volt, hogy a fehér zoknimon az összes lábával áttaposson, mire mondtam neki, Phil, nem leszünk így jóban. De egészen magasról leszarta azt, amit mondtam, mert épp fontos kutatásban volt. Megette a macska kaját, megitta a tejét, vizét, megnézte mi van a konyhapulton, átgaloppozott a nappalin, összetúrta a szőnyeget majd átfutott a kerten. A maga 8 hónapjával alkalmasnak vélte az esős-trutymákos időt arra, hogy felderítse a kertet és felidegesítse a másodszomszéd nyalóka kutyáit. Amikor meglátta őket, én megláttam Philipben az igazi kutyát, beleszerettem abban az igazi retrieveres kiállásába. Gyönyörű! (nem vagyok elfogult.)
Rohangászott kicsit a kertben, egyszer legyőztem futásban, aztán bejöttünk és dögönyöztem. Igen, itt állapítottam meg, hogy nagyobb mint én. És erősebb és gyorsabb és szebb és okosabb és cukibb és nem vagyok érte se oda, se vissza. Az okosságát megerősítendőn, a nagy dögönyözések közepette úgy gondolta, hogy neki most rá kell ülnie a térdemre. És rá is ült, és maradt is körülbelül 10 percig. A 11. percben azt gondolta, hogy neki most játszania kell az én macskámmal, aki viszont nem gondolta így és háromszorosára fúvódva rontott neki (majdnem) a kutyának. De Philip okos volt, mert amikor egyszerre hárman (az ex-gazdi, Anyu és az új-gazdi vagyis én) mondtuk neki, hogy "NEM, a cica a barátod, jól kell vele viselkedni!" akkor egyből leült és megvárta míg azt nem mondjuk neki, hogy mostmár "támad!". De mi nem mondtuk, így ő csak okosan és elegánsan ült a szőnyeg közepén.
Az a jó még benne, hogy gyorsan megszáraz a szőre. Amíg kint ugrándozott a kertben majdnem totál elázott és a bent töltött nyolcadik perc után már egy száraz ebet nyúzhattam kedvemre.
Kivittük sétálni, mert én felhívtam a bőszen sztorizgató felnőttek figyelmét, hogy tán az eb menni akar még. Így hát Ex-gazdi felcsatolta a pórázt, új-gazdiék felvették a cipőt-kabátot és útnak indultak az ebbel sétálni. Phil e témában is sikert aratott. Egészen addig ült a nyitott (!) kapu előtt, míg nem mondta neki Ex-gazdija, hogy "jöhetsz". Szabad terepen aztán mindenfelé szaladgált, itt győztem le egyszer futásban. A túra legvégén átgázolt a pocsolyán, aminél azt hiszem kicsit eltorzult a fejem. Közben az Ex-gazdi arról beszélt, hogy át tudja szállítani az eb házát, kiscsirkéjét, kiskacsáját, satöbbijét és ebből arra következtettem, hogy a kutya hozzánk jön.
Míg én következtettem Ex-gazdi arra jutott, hogy most már ideje indulni. Így fogta az ebet, aki konzekvensen leült a bejárati ajtónk elé és elvitte. Búcsúsimiztem azért, hogy tudja, mi a helyzet. Majd következett a mondat, amit azóta is utálok: "na, jól van, majd akkor keressük egymást, hogy hogy legyen tovább! sziasztok!" Már elnézést, de mi az, hogy hogy legyen tovább? Találkozunk, mondjuk holnap, aztán kedden, szerdán és csütörtökön kérlek alássan és hozzánk szoktatjuk a kutyát. Pont, ennyi.
De mire ezt kimondhattam volna már azt vettem észre, hogy hiányzik az eb és már majdnem félek egyedül. Éjjel a nagy nem-alvásomban kitaláltam a helyét, egészen pontosan az ágyam mellett. Elgondolkodtam azon, hogy felengedem-e a koszos időben és egyáltalán a vajszínű ágyamra. Míg ezeken méláztam elaludtam és arra keltem, hogy ismételten hiányzik az eb. A hiány elhessegetése érdekében meghallgattam a Dog Song-ot, amit (természetesen) a kedvenc dráma- és kórházsorozatomból szereztem, de nem lett jobb.
Nem szeretem a bizonytalanságot, de ez a mondat "majd akkor keressük egymást, hogy hogy legyen tovább" minden csak nem bizonyosságot nyerő, mármint nekem. De most, várok. Aztán majd lesz valahogy, Mindenesetre most pont kutyasétáltató idő van. De türelmes leszek, annál nagyobb lesz az öröm. Vagy legalább is ezt próbálom magammal elhitetni.
