Most, hogy lekerült rólam a vizsgaidőszak fekete szemüvege, mindent tisztábban látok. Fél napja van ez az állapot (tegnap 12 körül adta le az indexemet a tanulmányi osztályon) és, azt hiszem, szeretem a szemüvegtelenséget.
Fura érzés megélni dolgokat egyetemistaként. Az ember a családja, akarva akaratlanul is, kicsit már felnőttként kezeli, ő pedig, akarva, felnőttként viselkedik. Néha persze érezni lehet a gyermeki megszánást, hiszen egyébként nagyobb lebaszás járna dolgokért. De talán látja a filmből megelevenedett Adams family, hogy nagyobb, érettebb, neadjIsten felnőttebb lettem. Bár náluk sosem lehet tudni... Ha az egyik szavukkal adnak, a másikkal elvesznek. És általában a második mindig nagyobb, mint az első. Úgy értem, a szavak terén.
Két sikertelen tárgyból kérvényt nyújtok be, hogy ne csússzak egy félévet. Itt figyel a két kérvény, gyöngybetűkkel kitöltve, ma viszem be az egyiket. Még sosem csináltam ilyet, furcsa érzés volt leírni, hogy béna voltam. Magamban valahogy így képzeltem el:
"Kedves Egyetemen dolgozó nénik és bácsik, előadók és szemináriumvezetők! Gogóka elszúrt az első félévben két tantárgyat, de megígéri, hogy a következőben már okos és ügyes nagylány lesz. Ezért kéri kérvénye elfogadását, hogy két nehéz tárgyat egyszerre tanulhasson. Köszönettel: Gogóka"
De valójában sokkal szebbet írtam. Legalábbis, ami a kézírásomat illeti.
Most, hogy kilátok már a szakirodalom mögül csomó vágyam van. Na, persze nem "lakás, kocsi, luxusnyaralás" kategóriájú. Példának okáért: fotózni, alkotni szeretnék. Kijelölni egy napot magamnak, amikor csőre töltött aparáttal és zenével útra kelek és csak fotózom addig, ameddig nem szégyellek.A másik egészen egyszerű: "Aludni el egy kis sarokba', Veled csak eltűnni napokra". A harmadik: aktívan csinálni a semmit, de azt nagyon. Azt hiszem, hétfőn el is kezdem.
