Először is le kell szögeznem: az én kutyám volt a legokosabb. És akkor ezzel kb. mindent el is mondtam.
Megérkezésünk pillanatában a felelősségteljes gazdi (én magam) alig merte elengedni a kutyát, merthát mégis szegény eb, először van ennyi kutya között. Anyai és oktatói parancsra mégis el kellett engednem őebségét, aki mint aki úgy lőtte ki magát mellőlem, mint aki még sosem volt szabadlábon. Hitte ő, hogy erről szól ez az óvoda, hogy csak ugrándozunk meg játszunk.. hát, nem.
A piros pólós hölgytől kapott feladatokat őebségem kisebb-nagyobb sikerrel teljesítette. Volt egy ilyen biszem-baszom minialagút, amibe a többi kutyát bele kellett tuszkolni, de ő Philipsége önnönmagától odament és átkúszott rajta. Éreztem magunkon a többi kutyás utáló tekintetét, de valójában feszült a mellkasom, hogy nini, milyen okos a kutyám!
Szót kell ejtenem a többi két kutyáról is. Az egyik irtó helyes volt, Philipnél kb. két-három hónappal fiatalabb németjuhász, nagy fülekkel és rengeteg játékkedvvel. Haverkodtak ők sokat. A másik eb viszont egy roti volt, ami önmagában nem volna baj, hiszen ismerek én olyan rotit, aki fél a sípolós játékoktól és egy tündérbogár. No de ez az eb... hát, amennyire csak tudtam elvittem a közeléből őebségét. A óvodai foglalkozás 10. percében támadta meg a németjuhászt e csodás eb, alig lehetett őket szétszedni. Na, nem, ezt már nem! Szerettem volna egydarabban hazavinni a kutyát, ha így került oda.
Az agyi és fizikai lefárasztás után elvittem ebet szaladgálni, ahol ő is bemutatta, milyen felnőtt kutya már. Volt ott valami eb, akinek elég sunyi szeme volt, de miután azt tanultam, hogy a kutyák majd lerendezik egymás között a játékból harcba átívelő morgást, csak álltam és vártam, hogy mi lesz a nagy rohangálásból. Az én drágám meg is találta magának a sunyi szemű ebet, akiről mint később kiderült udvarol a tőle két méterre lévő dalmatának. Philipem a dalmatához is odament, de ezt Mr. Sunyiszem nem tűrte és nekiugrott a kutyámnak. Álltam, vártam, mi lesz, nem szabad ebbe beleavatkozni. De amikor már 5-8 perce tépték egymást és egyáltalán nem akartak leállni, odaballagtam és (remegő térdekkel, de) szétszedtem őket. Majdan jól lebasztam a kutyámat, hogy miért megy oda, hát nem látja, hogy barátja van annak a kutyalánynak??
Itthon aztán mindketten egész délután aludtunk, mert mindketten jól elfáradtunk. De jövő héten újra megyünk, addig pedig gyakoroljuk a kapott házifeladatot.
