Azt álmodtam, hogy újra az Utált Intézménybe vagyok, ott vannak az általános iskolai osztálytársaim (akikkel mai napig jóban vagyok), Eszti, Hanni, Kriszti - csakcsajok. Ott volt még Tortás és ZénóZebulon is. Mind utáltak. Az egyik órán kimenekültem az osztályból, egészen hazáig futottam, majd amikor 3 nappal később megjelentem az azonnali üzenetküldő rendszerben, megkérdezték, hogy tényleg nem voltam iskolában 3 napja? És, hogy nekik tulajdonképpen semmi bajuk nincsen velem, csak nincs kedvük velem face to face beszélni, beszélgetni. Sírni kezdtem álmomban (is), és azt gondoltam, hogyha ez van, akkor nincs helyem itt többé. Mikor következő nap bementem már a Nagyintézmény épületébe sétáltam be, de az emberek és a helyzet ugyanez volt.
Arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Ez asztmásoknál éspervagy tüdőbetegeknél normálisnak mondható. Én, ki kigyógyultam a tüdőgyulladásból és hörghurutból ezt nem diagnosztizáltam a normális kategóriába. Kétségbeesetten kerestem a telefonomat, meg kellett néznem a dátumot, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok és milyen évet írunk. Meg kellett róla bizonyosodnom, hogy nem, nem 2006 van, hanem 2010. Végigfuttattam a szememet a telefonkönyven, láttam, hogy csupa Nagyintézményes névvel van tele, nincs benne egyetlen Gennyputtyony sem. ZénóZebulont, Szaktanárt, Darawkot, Bringát, Képzőművészt, Ökoanyánkat és Indiagirlt is megtaláltam, amit azt jelentette, hogy ők minden bizonnyal részei voltak (vannak) az életemnek. Meg kellett hallgatnom ezt a Coldplay számot, hogy tudjam, fejlődött a zenei ízlésem és, könnyes szemmel de, le kellett írnom az álmomat ZénóZebulonnak egy sms-ben, amit végül nem küldtem el. De jól esett megírni. Mégegyszer meg kellett néznem a telefonom naptárját, hogy abba tudjam hagyni azt a kétségbeesett, hajnali 6 órai sírást amitől azt hittem, kiszakad a lelkem.
Nem mertem visszaaludni, féltem attól hogy folytatódik ez az álom. Nem folytatódott, jött helyette rosszabb. Anyu balesetet okozott, ami miatt örökös zárkába akarták csukni. Én, a jogász ismerettségeimet kihasználva, először Mr. Titulushalmozóhoz mentem, aki elmondta az esélyeket, majd egy nála sokkal sikeresebb emberhez küldött. ZénóZebulonhoz. Ebben a kérdéskörben megállapíthatom: látom a jövőt! Hogy végül mi lett a bírói döntés, arra sajnos nem kaptam választ, de ha jobban belegondolok, nem is akartam.
A hétfői nap tanulságaként, amiről talán majd később: "...so come over, just be patient, and don't worry."
